A Tér Átka

Fényes, meleg délután volt. A nap sütött, a madarak csicseregtek. Egy keskeny, homokos parton egy ájult fiú feküdt, körülötte hajóroncsok szóródtak szerte-szét. Minden bizonnyal hajótörött volt, ki tudja honnan jöhetett? Percekig feküdt így a homokon, majd egyszer csak felemelte fejét, és lassan térdre ereszkedett. Fájón dörzsölgette bal karját. Körbenézett. Fogalma sem volt róla, hol van. A távolban zöld rét húzódott, utána egy magányosan álló hegyen egy hatalmas várkastély pompázott. Hosszan szemlélte az építmény, majd felállt.
-Talán ő is itt lesz valahol-gondolta magában.
Azzal elindult a vár felé. Útja egy enyhén meredek földúton vitte, a várat erdők határolták. Több mint fél óráig loholt, mire felért a hegy tetejére. Ahogy felért, egy hatalmas, fából épült kapu állt előtte. Az építmény meghaladta a négy métert, jobb és bal oldalán egyaránt sziklák határolták. Az idegen nem tudta mit tegyen, bekopogott. Ahogy ezt megtette, nyílt az ajtó. Nagy nyikorgással kitárult a hatalmas építmény. A fiú bentebb lépett. Egy kis város tárult elé, központjában egy, majd három méter magas kőszobor állt. Az egész település teljesen kihalt volt. Utcáin csak a szél járt fel-alá. A vándor meglepődött a látványon. Kissé bentebb sétált, mikor nyikorgást hallott háta mögül-a kapu elkezdett becsukódni. Ijedten rohant az egyre szűkülő nyílás felé, ám az az utolsó lépésnél bezárult előtte. Haragosan rácsapott a kapura mindkét öklével. A kongás nagyot víz hangzott. A fiú megfordult, nekidőlt az ajtónak. Úgy érezte magát, mint a kivégzésre váró rab, úgy érezte, mintha börtönbe zárták volna. Ekkor egy aprócska súrlódás érzett az arcán, ami egy pillanat alatt fájdalommá fokozódott. A fiú ingét leszögezte egy négyágú dobócsillag. Meglepetten bámult rá, miközben egy csepp vér csordult végig az arcán. Ekkor néhány kis ezüstgolyó esett le a földre, néhány méterre a fiútól. A golyók füstöt kezdtek magukból hányni. Már értette: valaki rátámadt. Idegesen keresni kezdte a füstben támadóját. Nem látott senkit. Abban a szent pillanatban valaki megragadta inge nyakát. Egy fiatal fiú vonalai tűntek fel előtte. Haja sötétbarna volt, szeme élénkzöld, arcába volt húzva egy vörös sál, mint amilyet a vadnyugati banditás viselnek. Egy kétélű tőrt fogott az ismeretlen nyakához.
-Állj! Ki vagy?
Az idegen rögtön rávágta:
-A nevem Ayizawa Warrior. Engedj már el! Ki akarsz nyírni?!
A füst lassan szétfoszlott a levegőben. Warrior támadója távolabb húzta kését a fiú nyakától. Lehúzta arcáról a kendőt.
-Ember vagy?-kérdezte.
-Még szép! Mi más lennék?
A támadó végigmérte a jövevényt. Barna hajó, kék szemű, testes fiatalember volt.
-Még sosem láttalak errefelé. Honnan jöttél?
-Muerta szigetéről.-kihúzta a dobócsillagot a mellényéből-Te ki vagy?
-Ó, bocs a modortalanságomért-kezet nyújtott Warriornak-Lod vagyok.
Warrior kezet fogott vele.
-Örvendek... Megmondanád, hol vagyok?
-Gladorianban.
-Gladorian?? Jó messzire kerültem!-gondolta magában.
Lod eközben elpakolta fegyvereit.
-Hol vannak az emberek?-kérdezte Warrior.
-Bevetésen. Kiszorítják a démonokat a város határaiból.
-Aha...
-Hogy kerültél ide?
-Hosszú...
-Munkád van már?
-A józaneszem sincs meg.
-Pompás! Csatlakozz a hadseregbe!
-Mért ne?..-vont vállat Warrior-Hogy hogy egyedül vagy itt?
-Valakinek őriznie is kell a várost.
-Egyedül?
-Ja. Gyere, körbevezetlek.
Lod megmutatta Warriornak hol van a fogadó, a fegyverkovács, a piac, a felszerelésbolt. Megmutatott neki mindent, ami lényeges, valamint megbeszélték, hogy Warrior beköltötzik Lod házába. Elmesélte hogy harmadmagával lakik, és hogy reméli ez nem zavarja. Nem zavarta. Mind ez leforgott alig egy óra alatt. Lod visszament a kapuhoz, egy vékony kőlépcsőn felment a mellettte álló szikla tetejére, és tovább kémlelte a tájat. Ekkor egy madár éles sikolya vízhangzott a távolból.A lemenő nap fényében megjelent egy sasszerű madár alakja. A sólyom - mert sólyom volt - Lod felé szált. A fiú felemelte jobb karját, a madár ráröppent. Nagyokat csipogott gazdájának. Lod egy aprócska szárítotthalat adott a madárnak, majd a horizont felé mutatott.
-Jönnek hazafelé.
Úgy volt, ahogy mondta. Kilóméterekre onnan, a síkságon, egy aprócska folyón keresztül megpillantottak egy szerte-szét vonuló sereget. Mire a nap már teljesen eltűnt az égről, a sereg elért a városig. A vezér felkiáltott Lodnak.
-Lod visszajöttünk! Nyiss ajtót!
-Máris! Hogy ment?
-Hét ember meghalt..
-A francba! - suttogta Lod.
A sólyom elröppent a válláról, Lod beléekapaszkodott egy, a kapuhoz erősített kötélbe és lecsúszott róla. Warrior inkább a lépcsőzést választrotta. Lod kinyitotta az ajtót. A bevonuló férfiak és nők fáklyákat és lámpákat gyújtottak meg az utcákon, majd mindenki ment a saját dolgára. A vonuló tömegből kiszakadt egy hófehér hajú, fiatal lány. Lógós gyémántkő-fülbevalója volt, nyakában egy vékony ezüstláncon egy ugyanolyan kőből készült medál lógott. Haja vége a derekáig ért, arca mellett jobb oldalt egy vastag hajtincse be volt fonva. Ajkai vörösek voltak, mint az érett cseresznye, szemhéja rózsaszínre volt festve. Öltözete inkább egy mai szabadidő ruhára hasonlított, mint páncélra. Díszes rövid ujjú ingecskéje világoskék színű volt, rózsaszín, fodros miniszoknyájába mindenféle fekete írásjel volt belehímezve. A szoknya aljáról vékony cérnaszálakra felfűzött kövek lógtak. Mind két csuklóján egy-egy vékony aranykarkötő lógott, azokon nyolc apró, és egy, a többinél háromszor akkora csengő lógott. Al és felkarjára egy-egy széles, ezüst karvédő volt felcsatolva. Lábán egy hófehér topánka, ugyancsak fehér derékövébe egy sötétszínű legyező volt belecsatolva. A lányt Karleno Natassának hívták. Öltözékét még kiegészítette egy apró, feketeszemű, fehértollú galam, ami a lány jobb vállán ücsörgött. Natassát mindenki Natinak becézte. Odaintett Lodnak, majd elindult feléjük. Lod viszonozta az üdvözlést. Mikor a lány odaért, barátja bemutatta neki újdonsült lakótársát.
-Szia Nati, ő itt Ayizawa Warrior. Muertáról jött, beállt a seregbe. Mától nálunk fog lakni.
-Ó, szia! - mosolygott a szépség - Örvendek - kezet fogtak.
-Szint úgy.
Lod végigmérte Natit, tetőtől talpig, végigsimította állát, majd tett egy pofátlan kérdést;
-Nati, te meghíztál?
CSAT!! A lány Lodot - az összecsukott legyezőjével - úgy fejbe találta vágni, hogy a fiú akaratlanul meghajolt előtte. Fájón dörzsölgette feje búbját.
-Auu.. Ezt most mért kaptam?
-Hát Lod, nem is tudom. - röhögött Warrior.
-Na, na! Nem röhög, együttérez!
Ekkor hangos morgás hallatszott az egyik, a várost körülölelő szikla mögül. Az arra járók felfigyeltek a morajra.. Harckészültségbe álltak. Lod beállt a másféltucat ember elé, a magasba emelte kezeit, és rákiabált a kisebb tömegre;
-Nyugi, nyugi, nyugi! Ez csak Lora!
A sziklák tetején megjelent egy sötét árny,  egy majd két méter magas farkas, rajta egy ember ült. A farkas megállt a szikla tetején, a városra nézett, majd a teliholdra tekintett. Hangosan, hosszan vonyított egyet. A vonyítás hosszasan vízhangzott a távoli síkságon. Mikor a hatalmas állat elhallgatott, ismét a város pislákoló fényeire tekintett, majd fogta magát, és egyszerűen leugrott asz őt bámuló tömeg elé. Az emberek ijedten szaladtak szét előtte, a farkas egyzerűen átugrotta őket, és Natassa felé vette az irányt. A fehérhajú lány ezt barátságosan fogadta. Gyöngéden megpaskolta a fenevad nyakát. Warrior kissé öszzezavarodott. Nem, nem álmodott. Előtte  valóban is egy két méter magas, hófehér, dús bundájú és kék szemű farkas állt. Ekkor feltűnt mögűle egy fiatal lány. Mindenbizonnyal ő volt az öleb gazdája, ugyanis - mintha csak ló volna - a hátán ült. Ő volt Altamira Lonara, és a farkasa Orion. Lonara, becenevén Lora, egy tizenhat éves fiatal lány volt. Kék szeme volt, haja színe a tengerparti homokra emlékeztetett. Nyakában egy bőrszíjra felfűzött, öt centi hosszú tépőfog lógott, homlokára egy hóferhér fejpánt volt kötve, a fejpántra egy fekete mancsnyom hímezve. A lánynak szép arca volt, ruháin a fekete szín volt a domináns, hosszú ujjú, cipzáros, fekete pulóvert viselt, annak a nyakán egy prémes kapucnyi lógott, ugyancsak fekete nadrágjának derekán öt centis tépőfogakkal díszített öv lógott, a lány bal oldalára mindenféle fergyvertok volt felcsatolva. Hátára két db, méteres katana (japán kard) volt felszíjazva, egy kard hosszabb volt mint Lora deréktől lefelé.
Belekapaszkodott kedvence ugyancsak felfogazott nyakörvébe, és lehuppant a hátáról.
-Sziasztok.
-Szia Lora! - szólt Lod - Ő Warrior. Warrior, ő az unokahúgom, Lonara.
-Szia.
Ekkor dörömbölés hallatszott a bejárat felől. Egy fiatal asszony odament, és kinyitotta a kaput. Nagy neheze kihúzta egy méternyi résre. A kapu túloldalán egy tizenéves, fiatal fiú állt. A nő arcán könnycseppek gördültek végig, majd zokogó, örömteli hangon megszólalt;
-Kisfiam! Hát mégis élsz? - a fiú nyakába borult, átölelte, úgy zokogott.
A fiú mereven bámult maga elé, mintha nem is hallaná anyja sírását. Lassan háta mögé nyúlt, tokjából kihúzott egy hosszú kardot. A városból látható volt a penge csillanása a sápadt holdfényben. Egy nő aki látta ezt, a menyecske felé kiáltott, hogy meneküljön onnan, de ő nem hallgatott rá, csak a halálból visszatért gyermeke érdekelte. A rezzenéstelen arcú fiú hátrahúzta kardját, majd egy gyors suhintással a pengét anyja mellkasába vágta. A fiatal nő a pengére nézett, majd a fájdalomtól megnémultam fia arcára. Mikor a penge kicsúszott a testéből, a nő összecsuklott, majd végleg kimúlt belőle az élet. Az ott álló nő, aki mindennek tanuja volt, kétségbeesetten sikoltozta;
-Segítség! Riadó! Lívia fia visszatért a halálból! - és még hasonló kiáltások hangzottak el a szájából.
Warrior és újdonsült lakótársai is meghallották a riasztást.
-Ez meg mi a fene? - értetlenkeddett Lora.
-Nem tudom, de megnézzük! - utasította őket Lod. Odaszaladt egy ház fala mellé, felkapott egy odatámasztott, kiegyenesített kaszát. Mikor visszaért, a fegyvert odadobta Warriornak - Kapd el!
Warrior elkapta a kaszát, majd a többiekkel a rohanó Lod után eredt. Lora felpattant Orion hátára, és a többiek felé vette az irányt. Már látni lehetett a kaput, mikor Natassa a futást sétálásra vette, megállt. Lod tőle pár méterre fékezett le.
-Nati, nem jösz?
A lány háttal fordult Lodnak.
-Nem, menjetek csak!
Lod gyorsan visszafordult, és továbbindultak a sikolyok irányába. Odaértek, épp akkor zárták be a kaput.
-Mi van itt? - kérdezte lihegve Lod.
-Robin, Lívia és Nikolas hadvezér fia, a mai hadjáraton meghalt. - kezdte hadarni a kaput bezáró férfi - Egy veszett farkas megölte, és most valahogy itt van! Él!  ...és  megölte Líviát...!
-Mivan??
Ekkor Lod feje mellett elsuhant egy penge, ezzel átszúrva a majd fél méter vastag bejáratot -a halott fiú, Robin kardja. Lod ijedtében távolabb ugrott a bejárattól. Az élőholt kihúzta a fegyvert, Lod a kapu mellett álló harcos keze felé kapott, hogy távolabb rántsa az építménytől. Késő. Robin ismét átdöfte fegyverét a bejáraton, a penge átszúrta a kapuőr szívét. Lod erre valami nagyon csúnyát mondott(hogy mit, inkább nem írom le). A betolakodó kardja ismét átszúródott a kapunk, elkezdte azt felfelé húzni, nagy szikrázés közepett a penge átvágta a fémzárakat.
-A rohadt életbe! - üvöltözött Lod.
Az élőholt Robin egyszerűen berúgta a több tonnás faajtót, mintha csak egy apró kiskapu lenne. A fiú lassan besétált a város falai közé. A kapuőr, akinek egy perccel ezelőtt átszúrta a mellkasdát, az út mellett haldoklott, utolsó perceit élte. Robin közelebb lépett hozzá, majd még egyszer átdöfte a férfi szívét. Ebbe már belehalt. Robin Lodra nézett. Lod háta mögé nyúlt, kihúzta tokjából katanáját (japán kard). Kétmarokra fogta.
-Na gyere te idióta zombi! - üvöltött rá ellenfelére.
Robin felemelte a halott őr kardját. Mind két fegyvert megpörgette ujjai közt, majd Lod felé kezdett futni. Ő felkészülten várta a támadást. Mikor Robin egy lépésnyire volt Lodtól, odavágott bal kezében tartott karddal. Lod hárította a támadást. Visszacsapott. Robin egy hátraszaltóval kitrért. Tovább párbajoztak, a kardélek nagyokat pengtek. Lod egy pillanatra fölényt nyert ellenfelével szemben, összeszedte minden erejét, és egy hatalmas csapástindított el az élőholt felé. A kardok már szikrákat vetettek. Robin kezéből kirepült az egyik fegyver. A másikat kétmarokra fogta. Ismét Lodra nézett, majd egy gyors muzdulattal ellenfele előtt termett. Kardja mélyen végighasította Lod bal karját. A fiú elesett. Robin égnek emelte fegyverét, hogy az őt veszélyeztető ellenségével végezzen. A fegyver már csak centiméterekre volt a fiú arcától, mikor egy vastag penge elhárította a támadást, Warrior kaszája. Az élőholt  távolabb ugrott, kardja éle már izzott. Warrior Lod védelmére kelt, nem engedte a behatolót a fiú közelébe. Egy nagyobb ütés kiütötte kezéből amásodik kardot is. Warrior átszúrta a fiú szívét. Robin rezzenéstelen arccal kihúzta a kaszát testéből, majd messzire elhajította azt. Fagyos tekintettel nézett a fiú szermébe. Közelebb lépett hozzá. Lora mintha a semmiből termett volna ott, vilámcsapás módjára a két fiú közt termett. Háta mögé kapott, megmarkolta mind két kardját. Ahogy kirántotta azokat a tokjából, ugyanabból a mozdulatból egy x alakban végighasította a hívatlang vendég felsőtestét. Orion az égnek emelte fejét, és hangos vonyításba kezdett. A távolból fajtársai válaszát lehetett hallani. Egy percen belül a sziklákról özönleni kezdtek a farkasok, és mind egytől egyig, vicsorogva rátámadt Robinra. Fegyver híján nem tudott ellentámadást indítani, a farkasok ellepték az egész testét. Egyszerűen féltérdre ereszkedett, körvonalai elmosódtak, azzal mintha köddé vált volna, eltűnt. A farkasok értetlenül kapkodták ide-oda fejüket. Néhány közülük morgott, vicsorított vagy vonyított. A hangzavar odavonzott néhány helyi lakost.
-Mi történt? - kérdezte egy fáklyát tartó öregember.
Lod vérző karját szorongatta, majd a fájdalomtól gyötörten aztmondta;
-Hosszú...

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat